FIGYELEM!!!
NyitólapPolgár Info portálok helye országszerteHelyi, országos hírekBelépésRegisztrációFórum
 
Bemutatkozás
· Városunkról
· Gazdaságunk
· Történelmünk
· Kultúránk
· Hagyományaink
· Hivatalok
· Kapcsolat, Impresszum

 
Hírek
 · Helyi hírek
 · Belföld
 · Külföld
 · Kultúra
 · Szabadidő
 · Tudomány
 · Hagyományok
 · Publicisztika
 · Életmód
 · Civil kurázsi
 · Magazin
 · Krónika

 
Menük
· Főoldal
· Apróhirdetés
· Bannerek
· Bemutató oldalak
· GYIK
· Hirdetések
· Hírek archívuma
· Hírküldés
· Keresés
· Letöltések
· Magyar termék
· Naplók
· Olvasóink web ajánlata
· Országos Polgár Info
· Sakk
· Statisztikák
· Szavazások
· Személyes üzenetek
· Top 10
· Visszajelzés

 
Keresés itt




 
Számláló
Összesen


találatot kaptunk az oldal indítása óta:

 
Hirdetés



 
Országos támogatóink

 
Támogatók
Ez itt az Ön hirdetésének a helye
Mosolygás 

 
Mûvészet: NÕK AZ OLASZ IRODALOMBAN
Külföld  

 

Elmélkedésem tárgya az olasz irodalomban szereplő nők, természetesen a teljességre való törekedés igénye nélkül.A   „Le donne nella società italiana di ieri e di oggi: Donne italiane nella letteratura, nel giornalismo” [„Nők a tegnap- és ma olasz társadalmában: Olasz nők az irodalomban és az újságírásban”] c., az „Osservatorio Letterario” c. folyóiratomban terjedelmesebb és rövidebb formájában publikált tanulmányomat – ez utóbbi terjedelmű megjelent 2004-ben a Szegedi „Juhász Gyula” Tudományegyetem Tanárképző Karának olasz tanszéke által megjelentetett „Annuario 2004” [„Évkönyv 2004”] c. kötetben – az alábbiakkal kezdtem: „A női létkérdés még mítoszok és távoli és különféle célkitűzések között hullámzik. A férfiak az érzelmi kapcsolatok határain túl gyanakodva szemlélik továbbra is a nőket, elítélik őket és bizalmatlanok velük szemben.

                                                         http://ths6.iwiw.hu/0601/user/01/08/78/83/2/user_10878832_1182513468915_tn2

                                                 Dr. B. Tamás-Tarr Melinda

 



 Hosszú és élményekben gazdag volt az út addig, amit  az elért vívmányokig sikerült megtenni a férfiak történelme diktálta kronológiában. De ma már tudjuk, hogy bizonyos vívmányok valójában nem voltak kivívott eredmények... A nőkérdésre történelmileg rányomta bélyegét a szexuális különbözőség, amelyet azonnal alkalmaztak a szociális szerepek, a kulturális és morális kondíciók terén. Így a férfiak és nők közötti szexuális különbözőség alapján határozták meg a szerepeket: a férfiaknak jutottak a hatalmi szerep, a döntésjog és a vezetés; a nőknek osztották ki az alárendelt szerepeket, az otthon és a család gondozásával helyhez kötötték, a férfiaknak alárendelték a nőket, s ezzel nemcsak megakadályozták a fejlődésükben és önmegvalósításukban, de meg is fosztották a szabadságától és autonómiájától s változatlanul az alárendelt szerepkörök jutottak nekik. A nők szociális-kulturális kondíciója befolyásolta az irodalomban való jelenlétüket is: a nők irodalmát az antik időktől alacsonyabb rendűnek tartották, mert nem volt robbanóerejű és szétterjesztett, mint a férfiaké. Ennek ellenére jelentős és elismert, energikus írónők jelentek meg az irodalmi porondon: irodalmi tárgyból, ihlető múzsákból valós szereplőkké, szerzőkké váltak.

   A legrégibb időktől a női figura megihlette a művészeket, nagy hatással volt a költészetben a kollektív képzeletre.  Hogyan  ábrázolták a  nőt az olasz irodalomban? Nézzük röviden a Stilnovistáktól elindulva –  amely témára nem tértem ki a fent említett esszémben –. A nő-angyal alakábrázolás tipikus jellegzetessége az olasz lírai kifejezésnek, amely a provanszál költészet mintájára születik. A provanszál költészet nőalakja leginkább udvari hölgy, laikus,  néha egy uralkodó, eléggé művelt, akinek a trubadúrok felajánlják verseiket. Ez a női alak majd átváltozáson megy keresztül, teljesen elveszíti fizikai sajátosságait s teológiai értelmezést nyer.  E folyamat csúcspontját Dante Beatricéja jelenti, az „Új élet”-től [«Vita Nuova»]  a „Színjáték”-ig [«Commedia»] a költő minden emberi vonásától megfosztja a teológiai fogalom legtisztább értelemben vett megtestesítése céljából. Egyébként teológiai kontextusban a női alak legelőször Guido Guinizzellinél jelentkezik, ő a nő-angyal [donna angelo] megalkotója. Dante és a stilnovisták – édes új stílus képviselői –  számára Guinizzelli a kiinduló pont, akit Dante valóságos mesternek tekint mind a maga, mind az összes stilnovista számára (v.ö. Purgatórium XXVI./7. sor): a stilnovisták előhírnöke, aki felavatja az olasz líra új megjelenési pillanatát, új költői képét. Ez a megújulás nem kis értékű, hiszen az előző hagyományokat figyelembe véve a szerelem sosem jelent meg vallásos közegben. Dante  költészetében a női alak a maximális absztraktság csúcsára ér. Az absztrakttá válás folyamata a provenszális költészetben kezdődik, amelyet átvett a  Sziciliai Iskola, Guinizzelli  érvényes szimbólumokkal gazdagította, s az „Isteni színjáték”-ban Beatrice átváltozásával teljesedik be: a  nő-angyaltól a szubjektív spirituális élményen keresztül a férfi számára az üdvösség elérése az isteni kegyelem hordozójává teszik, amelynek következtében a nő méltóvá válik a teológiai szimbólumhoz.
   Francesco Petrarca egy új költői évszakot indít el, a „Daloskönyv”-vével [«Canzoniere»]  a szerelmi költészet legmagasabb szintjét éri el. A „Daloskönyv” főszereplője, Laura egy párhuzamos, a dantei világgal ellentétes univerzum megalkotásának szándékával született: egy új női figura, hús- és vérből álló hölgy, még akkor is, ha a halhatatlanság jegyeivel ugyanúgy rendelkezik, mint Dante Beatricéje.
   Az első olasz nő, aki irodalmi indíttatásból vesz kezébe tollat, az 1200-as évekbeli firenzei Compiuta Donzella, akitől csak három trubadúri és énekmondó stílusú, szerelmi és fájdalmas szonett maradt fenn. Az első  vulgáris olasz nyelven – a  korabeli firenzei közbeszéd nyelvén – szóló  női hang. A XVI. századig kell várni, hogy ismét találkozhassunk kiemelkedő női rímelőkkel. A reneszánsz Itáliában a sikeres költőnők a férfiak által diktált normák szerint verseltek, mégsem részesülhettek a férfiakat megillető méltóságban. Az ő elismerésük és sikerük maximum csak a minimális formai és tartalmi síkon történhetett meg. Ennek ellenére mégis találunk két kiemelkedő költőnőt, akik eltérnek ettől a szabálytól. Életük teljesen vissza-tükröződik a költeményeikben és nagy mértékben idegen a domináns, férfiak diktálta modelltől: Gaspara Stampáról (1523-1554) és Isabella Morráról (1520-1546) van szó, akik, ha egymástól eltérően, de megfizettek másságukért. Stampa az első  XVI. századi jelentős női petrarcai hang. Halálának évében publikált verseiben a szerelmétől elhagyott nő érzelmi állapota, lelkivilága tükröződik. Költeményeinek újdonsága, hogy mer önmaga lenni verseiben: a költőnő első esetben a költeményeinek egyaránt  szerzője és főszereplője. A másik – szintén petrarcai hang – költőnőtől 13 vers maradt fenn, ami halhatatlanságot hozott számára: a három fivére megölte őt és később a nemes don Diego Sandoval de Castrót is a titkos szerelmi kapcsolatuk miatt.
  A reneszánsz utántól a barokkig hallgatás következett be a nők részéről. A barokk elvetette a petrarcai örökséget, igyekezett szakítani a hagyományokkal. Jelentős változás tapasztalható az esztétikai ízlésben. Különösen az irodalomban észlelhető ez a változás, leginkább a szerelmi lírában: a női alakok végre valós, hús-vér alakok, konkrét fizikai tulajdonságokkal, amelyektől nem idegen a csúnya, a hibás női alak sem. A barokk női profilok változatosak és sokfélék, mint ahogy a valóságban is azok. A barokk női figurák már nemcsak szőkék, de – sőt – lehetnek sötét bőrűek, szemüvegesek, vakok, sánták, fogatlanok, öregek, csúnyák. A női alakok változásával a szerelemfelfogás is változik: a szerelem emberi érzelemmé válik, s nem függ többet az abszolút etikus-teológiai értéktől.
    A XIX. sz. második felétől a nők, különösen a nagypolgárság körében élők felsőfokú tanulmányokba fognak s a kultúra segítségével sikerül érvényesíteniük zsenialitásukat. A nők a középkortól az újkorig akadályozva voltak, a férfiak uralta társadalom minden társadalmi-, politikai- és kulturális tevékenységből kizárta őket. A XVII-XIX. században bizonyos korlátokon belül kezd valami megmozdulni a publikus szférában: megnyíltak a művelt, irodalmár nők által vezetett szalonok, ahol lehetővé vált a  filozófiai- és politikai új áramlatok keringése, s így társadalmilag is kezdték elfogadni a tanult, művelt, jólnevelt, irodalmár hölgyek jelenlétét,   megjelent egy a zárdákon és a családon kívüli női modell s ezzel kezdett megnyílni az emancipáció felé vezető út.
    A XX. században, 1906-ban megjelenik Sibilla Aleramo alias Rina Faccio  nagy visszhangot keltő „Egy nő” [«Una donna»] c. regénye, amely a társadalmi és irodalmi emancipáció kinyilvánítása: túllép a századokon keresztül csakis és kimondottan  a családi-, anyasági- és házastársi szerepekhez láncolt női léten. Ezzel Olaszországban újra felvetette az ibseni babaház-problematikát. A női kérdést feszegeti, radikálisan kritizálja a hagyományos feleség-anya szerepköröket meghatározván a szabad és autonóm női identitást, s a két nem közötti kapcsolat új dinamikájának megteremését javasolja.  A könyv azonnal irodalmi üggyé vált, hét nyelvre lefordították, Maxim Gorkij és Pirandello nagyra értékelték. A másik oldalról viszont botrányosnak tartották, mivel a regényben publikusan megfogalmazza  a saját, a nő saját magához való jogát, mint első számú kötelességet , amelyet az anyaság fölé helyez. Fölösleges magyarázni, hogy akkor, s nemcsak akkor, mit váltott ki ez az állásfoglalás.
    Aleramo mellett itt van néhány írónő, akik benépesítik a XX. század első éveit: Vittoria Aganoor Pompilj, Matilde Serao, Annie Vivanti Chartes, Grazia Deledda, Ada Negri, Margherita Grassini Sarfatti  – ez utóbbinak dedikálja Ada Negri első verseskötetét, amely „A magányosok” [«Le solitarie»]   címet viseli –, Amalia Guglielminetti, akinek Guido Gozzano 1907. június 5-i levelében válaszolva tolmácsolja a „La Stampa” kritikusának, Dino Mantovaninak a véleményét, aki benne Gaspara Stampa és Saffo ötvözését  látja megtestesülni.
   Compiuta Donzellától sok nagy olasz nő közeledett az íráshoz a legkülönfélébb motivációkkal és szándékokkal. A XIX. század végéig íme néhány említésre méltó név: S. Caterina da Siena [Sienai Szt. Katalin], Antonia Pulci,  Alessandra Macinghi Strozzi, Isotta Nogarola, Cassandra Fedele, Laura Cereta,  Lucrezia detta Imperia, Vittoria Colonna, Tullia d'Aragona, Chiara Matraini, Laura Battiferri Amannati, Veronica Franco, Isabella di Morra, Olympia Morata, Moderata Fonte, Isabella Andreini, Lucrezia Marinella, Maria Clemente Ruoti, Faustina Maratti Zappi Luisa Bergagli, Diodata Saluzzo Roero, Gaetana Agnesi, Eleonora Fonseca Pimentel, Cristina Tivulzio Belgioioso, Caterina Percoto, Contessa Lara, Neera, Maria Messina.
   A XX. században egyre több értékes írónőt és költőnőt találunk, akik szabadon fejezik ki érzelmeiket, szabadon nyilatkoznak gondolataikról, világnézetükről. Íme még néhány írónő 1850 és a XX. sz. ’70 évek közötti időkből, akik közül néhányan még közöttünk vannak és  aktívak: Caterina Percoto, Contessa Lara, Rosa Rosà, Gianna Manzini, Anna Banti, Fausta Cialente, Alba de Cespedes, Elsa Morante, Antonia Pozzi, Amelia Rosselli, Giulia Niccolai, Margherita Guidacci, Maria Luisa Spanzani, Amanda Guiducci, Gina Lagorio, Dacia Maraini, stb.
   A XX.sz. elejétől még számos nőírót, nőköltőt lehet felsorolni, de ötletszerűen csak néhányat említek meg, ahogy eszembe jutnak, a lista egyébként hosszú: Mariella Bettarini, Francesca Duranti, Ornella Fiorini, Giovanna Mulas, Daniela Raimondi, Fabrizia Ramondino, Susanna Tamaro, Patrizia Valduga, Sara Virgillito.
   Az utóbbi 20-25 évben   az írónők jelentősen benépesítik az olasz irodalmat, valamivel több mint 50 %-ban. Abból a szempontból, hogy a nők írnak és publikálnak, már nem lehet mondani, hogy a kisebbséget alkotják.
   Az új olasz irodalom, nőké és férfiaké, konvencionálisan 1981-ben kezdődik, ez az év a valós vége a XX. századi irodalomnak. A XXI. századi irodalom a naptárinál valamivel korábban nyit s az alábbi tényezők határozzák meg: plot, narratív funkciók, különösen a lingvisztika jelenti a valódi forradalmat. A századvégi írónők közül jegyzik a következő tollforgatókat: Silvia Balestra, Laura Pariani, Carola Susani, Paola Mastrocola. Ugyanakkor a századvégi olasz irodalomban helye van a tradíciónak is, amely nem feltétlenül jelenti a már kodifikált struktúrákhoz és nyelvezethez való visszafordulást. Számtalan módon lehet regélni, úgy is, ha a hagyományoknál maradunk. Romana Petri azon írónők egyike, akiknek nyelvezete rendkívül irodalmi, sokszor a nyomozó lélektan alkotó munkájára jellemző, különlegesen választékos, szerteágazó leírásokkal. Ezen írónők regényei nem a kisebbség életéről szólnak, hanem a szereplőkből, az olvasó nőkből a tudatos nőkig eljutókról, akik tudatában vannak annak, hogy aktív részeseik az irodalomnak, avantguarde mivoltukban talán még meg is előzik férfi kollégáikat.
   Látható, hogy mennyi nőköltő és nőíró hagyott mély nyomot az irodalom mezején s csak részben említettem meg közülük néhány nevet!... Ennek ellenére nagy kár, hogy az irodalmi lexikonokban, irodalomkönyvekben javarészt csak férfiakat sorakoztatnak fel e kötetek szerkesztői, szerzői, pedig hát semmivel sem alacsonyabb szintűek férfitársaik munkáinál. Sőt! Ennek miértjét sajnos tudjuk...

Forrás: Az „Osservatorio Letterario” 69/70. számának magyar nyelvű vezércikke. Internet: http://www.osservatorioletterario.net/editoriale-vezercikk69-70.pdf

 Dr. B. Tamás-Tarr Melinda

 

Dátum: 2010. February 13. Saturday, 18:48 Szerző: barcika
 
 
Kapcsolódó linkek
· Cikk keresés: Külföld
· Írta: barcika


A legolvasottabb cikk ebben a rovatban: Külföld:
NÕK AZ OLASZ IRODALOMBAN


 
Cikk értékelése
Átlagolt érték: 5
Szavazat: 11


Értékeld ezt a cikket:

Kiváló
Nagyon jó
Jó
Átlagos
Rossz



 
Beállítások

 Nyomtatható változat  Nyomtatható változat

 Küldd el levélben!  Küldd el levélben!


Ehez a cikkhez nem lehet megjegyzést küldeni

RSS 2.0 NewsRSS 2.0 ForumsRSS 2.0 DownloadsRSS 2.0 Links
Az oldalon található termék- és cégelnevezések tulajdonosaik védjegyoltalma alá eshetnek. A hozzászólások szerzőik tulajdonai, minden más tartalom: © 2007 Polgár Info. Minden jog fenntartva.



Wolf Studio